A Fiat autógyár Bravo és Brava elnevezésű modellje valójában egy típus két karosszéria-változata: a Bravo a sportosabb, 3 ajtós kivitel, a Brava a szintén lendületes formavilágú, de 5 ajtajával családok számára is praktikusan használható változat, amihez az alaphelyzetben 100 literrel nagyobb csomagtartó is hozzájárul. A két autó gyakorlatilag azonos padlólemezre épül: a Brava kizárólag a hátsó tengely mögötti nagyobb túlnyúlásból eredően hosszabb (+162 mm), a tengelytáv a két típusnál azonos (2540 mm). A Brava hossztöbblete egy az egyben a csomagtartót bővíti – az utastér nem nagyobb –; a két karosszéria-változat az A oszlopig lényegében azonos.
Az autók külső formaterve Peter Fassbender (Bravo) és Mauro Basso (Brava), a Centro Stile Fiat – a Fiat saját formatervező-központja – munkatársainak keze munkáját dícséri; a belső design-ért Michael Robinson volt felelős. Az első tervezőasztali skiccektől a típus kerekekre állításáig mindössze 32 hónapra volt szükség.

Ezekkel a formákkal szemben a Giugiaro vezette Italdesign stúdió eredeti tervei álltak, amelyeket azonban a Fiat vezetése elvetett (a szintén az Italdesign által tervezett Punto sikerei ellenére), és végül a Centro Stile elképzelései szerint építették meg az autókat.

A Giugiaro-féle Bravo és Brava

A Bravo/a típus a Tipo utódjaként 1995. őszén jelent meg, és azonnal meg is nyerte az európai Car of the Year (CotY, Az Év Autója) választást az 1996-os modellévben. A párosnak 378 pontot ítélt meg az autós újságírókból álló nemzetközi zsűri, amely ezzel megelőzte a szintén akkor debütáló Peugeot 406-ost (363 pont) és az ugyancsak friss fejlesztésű Audi A4-est (246 pont).
(Forrás: www.caroftheyear.org)

Az induló motorválaszték három 4 hengeres és egy 5 hengeres benzines (1.4 12V 75/80 lóerő, 1.6 16V 90/103 lóerő, 1.8 16V 113 lóerő, illetve 2.0 20V 147 lóerő, utóbbi csak a Bravo HGT-ben), és rövid ideig a Tipo-tól „megörökölt” 4 hengeres, 1.9 literes szívódízel (D, 65 lóerő), majd 1996-tól két 4 hengeres, 1.9 literes turbódízel (TD, 75 illetve 100 lóerő) erőforrásból állt. A típus Magyarországon S (alapváltozat, fényezetlen lökhárítókkal és külső tükörházakkal, szerényebb kényelmi és biztonsági felszereléssel; itthon csak az 1.4 12V motorral, de általában fényezett lökhárítókkal árusították) és SX, ezeken felül a Bravo GT (1.8) és HGT (csak 2.0 literes motorral), a Brava pedig EL és ELX (1.6 és 1.8 literes motorral) felszereltségi fokozatokkal került forgalomba. Külföldön létezett több más típusjelzés (pl. SLX, HLX, HSX, HSD) is, ezeken kívül pedig országonként számos eltérő limitált széria is futott. (A speciális sorozatokról ld. a Különleges Bravo/Brava változatok című leírást.)

1996. nyarán kiteljesedett a Bravo/a család a 4 ajtós, lépcsőshátú Marea és a hatalmas csomagtérrel rendelkező Marea Weekend kombi (ebből kétszemélyes áruszállító változat is készült Marengo néven, egyes változataiban megnövelt tetőmagassággal) megjelenésével, amelyek a Tempra és Tempra SW típusokat nyugdíjazták. A Marea formatervét Andreas Zapatinas (Centro Stile Fiat) jegyzi.

A motorválaszték: a Bravo/a-ból már ismert 1.4 majd 1.2, 1.6, 1.8, és 2.0 literes benzinesek; a dízelek: 1.9 TD, 2.4 TD (125 lóerő) majd 1.9 JTD (105, később 110 lóerő) és 2.4 JTD (130 lóerő). Bár a padlólemez és részben a motorválaszték is azonos volt a Bravo/a-val, a Fiat ezeket a modelleket fél kategóriával feljebb próbálta pozícionálni, így gazdagabb felszereltség (pl. bizonyos változatoknál – ELX, HLX – a 4 küllős kormányról vezérelhető rádió, hűthető tárolórekeszes elülső és az üléstámlából kihajtható hátsó kartámasz, a központi zár által is vezérelt első-hátsó elektromos ablakemelők, plüsskárpitozás, színrefújt külső kilincsek, stb.), módosított orr-rész (más lökhárító, sárvédők és hűtőmaszk, magasabb felszereltségi fokozatnál projektoros /vetítőlencsés/ fényszórók) és eltérő futómű jellemezte őket. A középkategóriában gyakorlatilag hiányzó presztízse miatt a Marea visszafogott sikerrel szerepelt, annak ellenére, hogy ár-érték aránya a Bravo/a-hoz hasonlóan igen jó volt. Gyártását Európában 2003-ig folytatták (Dél-Amerikában és Törökországban kisebb módosításokkal ezután is gyártásban maradt), amikor a Sedan utód nélkül tűnt el, a Weekendet pedig a Stilo Multiwagon váltotta.
1997-től elérhetővé vált az 1.6-os motorhoz a négyfokozatú, sport és téli üzemmódot is ismerő automata sebességváltó. Ugyanebben az évben beindult a típus lengyelországi gyártása.
1998. őszén a Fiat típusfrissítést, facelift-et („ráncfelvarrás”) hajtott végre a Bravo/a típuson. A fontosabb változások a motorválasztékot és a sebességváltót érintették. Az 1.4-es alapmotor helyét az 1.2-es, 16 szelepes, 82 lóerős benzines erőforrás vette át, az 1.6-osnak átalakították az égésterét, műanyag szívósort, új vezérlőelektronikát és szelepvezérlést kapott (ezt a motort valójában már 1998. tavaszától alkalmazták), a 2.0 literes HGT motor 147-ről 154 lóerőre izmosodott, szívőcsöve változó hosszúságú lett, és megjelent az 1.9 JTD dízel 105 lóerővel. Az 1.6-os sebességváltó-fokozatait üzemanyag takarékossági okokból megnyújtották, a 2.0 HGT áttételei is változtak, az 1.2-es pedig felhúzógyűrűs hátrameneti kapcsolással érkezett. Megújult az utastér: igényesebb műanyagok, sötétebb műszerfal és utastér-kárpitozás, gumi helyett bőrhatású váltó- és kézifékszoknya, módosított kiképzésű ajtókárpitok, új műszeregységek (kizárólag digitális kilométer-számlálóval) kerültek be. Minimális mértékben a karosszéria is változott: új színek, új dísztárcsák és könnyűfém felnik, új hűtőrácsok (a Bravo és Brava hűtőmaszk továbbra is eltér, a Brava ekkor kapta meg a krómbetétes díszrácsot) kerültek az autókra, az első sárvédőkön lévő motorjelzés pedig a motor hengerűrtartalma helyett már a teljesítményre utal, pl. 1.6 16V-ből 100 16V lett (a legutolsó sorozatoknál teljesen el is tűnt ez a jelzés a sárvédőkről).

A felszereltségi fokozatoknál itthon megszűnt az S, az SX lett az alap. Így a lökhárítók és tükörházak színrefújása széria lett, csakúgy, mint az állítható magasságú szervokormány, az elektromos, a vezető oldalán már le-fel automata ablakemelők (Brava-ban csak az elsők), az elektromos fényszórómagasság-állítás és a fordulatszámmérő. A klímás változatok megkapták a Marea-ba már korábban szerelt automata légkondicionálót. A Brava-nál az ELX maradt a csúcsváltozat, az EL megszűnt. Speciális szériák keretében a Bravo 1.8 GT mellett megjelent az 1.6 GT és az 1.9 JTD GT, amelyek elsősorban gazdagabb és sportosabb felszereltségükben (pl. GT kormány, hátsó spoiler stb.) különböztek „normál” társaiktól.

* csak facelift előtt
** csak facelift után
*** német piacra készült csökkentett teljesítményű változat a kedvezőbb adóbesoroláshoz

A típuson a facelift után megszűnéséig egyetlen lényegi változást hajtottak végre: 2000-ben egyes piacokon új, az EURO III környezetvédelmi szabványt teljesítő motorváltozatok jelentek meg: az 1.2 16V (80 lóerő), az 1.6 16V (a korábbi 1581 helyett 1596 köbcentiméteres lökettérfogat, változatlanul 103 lóerővel), és az 1.9 JTD (100 lóerő). Magyarországon ezek a változatok igen ritkán fordulnak elő.
2001. őszén a kompakt alsó-középkategóriás modellek piacán a Bravo/Brava helyét átvette az új Fiat modellcsalád, amely a Genfi Autószalonon mutatkozott be 3 és 5 ajtós, valamint (egy évvel később) kombi karosszériával, ezúttal már az egységes Stilo név alatt. A Bravo/a (és a Marea) ezután is a használtautó-piac jelentős tényezője maradt, ahol hasonló kategóriájú és korú versenytársaihoz képest magas felszereltsége, korszerű műszaki és esztétikai megoldásai, megbízhatósága ellenére jelentősen alulértékelve lehet hozzájutni, illetve értékesíteni.